udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Fáy Árpád

1999. október 11.

Politikusok, akadémikusok, egyetemi tanárok, jogászok értekeztek okt. 9-én Nagyváradon az alkotmányozás, a jogfolytonosság kérdéseiről a Magyarok Világszövetsége Alkotmányossági Műhely és Fórum nevű munkacsoportja szervezésében, egy most induló megbeszéléssorozat nyitányaképpen. Az eszmecserén felmerült a határon túli magyarok státusának ügye is. Az egyik végkövetkeztetés szerint a Szent Koronához való tartozás felelevenítése jelenthetné a megoldást erre a kérdésre. A konferencia előadói neves magyarországi és romániai magyar személyiségek voltak. Egyikük Fáy Árpád, a fórum kezdeményezője, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora. elmondta: a megbeszélések inkább elméleti jellegűek. A műhelymunka november elején Salgótarjánban, decemberben pedig Gödöllőn folytatódik. A fórum egyik házigazdájaként Toró T. Tibor, az RMDSZ-en belül működő Reform Tömörülés vezetője elmondta: jelképes jelentőségű, hogy az első megbeszélést a magyar állam határain kívül tartják, s éppen Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem székházában. Fáy Árpád előadásában az úgymond időtlen alkotmányossági elveket ismertette. Az alkotmányozás kérdéskörére tért ki dr. Samu Mihály, a fórum elnöke, az ELTE professzora. Borbély Imre politológus a nemzeti alkotmányosság témakörében szólt. "A cél egy összmagyar hatósugarú alaptörvény" - összegezte mondanivalóját. Kocsis István politológus a Szent Korona és a jogfolytonosság összefüggéseinek taglalásából vezette le az ügy időszerűségét. Ideje feleleveníteni a Szent Korona tagjainak fogalmát. Tagnak mindenki elismerhető, aki bizonyíthatóan magyar származású. Egyértelműen a Szent Korona tagságának helyreállítása mellett foglalt állást Pölöskei Ferenc, az ELTE professzora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. /Szeghalmi Örs: Alkotmányosság és jogfolytonosság. A Szent Korona tagjai lehetünk. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 11./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék